A fenekelés pszichológiája 3.

Nem csak a feneke, de a lelke is mezítelen
A fenekelés pszichológiája 3. Nem szerencsés előre eltervezni azt, hogy sírjon valaki a szeánszon, mert akkor megint csak egy elvárásnak próbál megfelelni az illető, pedig pont ez alól szeretne menekülni egy kicsit. Megélni önmagát spontán, könnyedén, kevésbé racionális síkon, egy gyermeki lelkülettel.
Mikor sír egy felnőtt ember a spanking szeánsza alatt? Akkor tudja csak elérni ezt az állapotot, ha elég mélyen és személyesen érinti meg őt valami a találkozó során. Mindkettő ugyanis nélkülözhetetlen a Szent Grál eléréséhez. Röviden, ezek a dolgok a megbánás, a bűntudat vagy a szégyen érzéseiből fakadnak. Lehet ez egy aktuális téma a jelenlegi életéből, de hozhatja a múltjából is. Gyakran megoldatlan konfliktusok, veszteségek vagy a feldolgozatlan gyásza ez valaminek, egy ügy befejezetlensége, amely belül még dolgozik. Előfordul, hogy azt mondják a vendégeim, hogy nekik talán nincs is bűntudatuk, nem is ismerik azt, mert megkérgesedtek már az évek folyamán, inkább gátlástalanok, kegyetlenek, érzelemmentesek. Azonban mindez csak a felszín. Ha kellőképpen leásunk, ha elég mélyre jutunk, - mert ehhez hozzájárul a partner is, - akkor meglelhetjük ezeket az eltemetett, elfedett, tudattalanul is sok-sok gyötrődést és nehézséget, feszültséget, komoly testi-lelki betegségeket okozó élményeket. Mindez hosszú folyamat és elsősorban mély bizalmat, őszinte kapcsolódást igényel két ember között.
Nem győzöm újra és újra hangsúlyozni a különbséget a spanking efféle mély, terápiás jellegű ülései és a szerepjátékok vagy a könnyed fenekelős, ún. élvezeti sessionok között. A spankingfilmek, pornó videók készítői is tisztában vannak ezzel az erős vággyal, ezért összekombinálják a kettőt, és mi áhítattal elhisszük, hogy a modellek a kamerák előtt valódi könnyeket hullatnak, valóságos katarzist, töréspontokat élnek át. Merthogy olyan jó érzés ezzel azonosulni. Ez azonban csak ámítás!
Be kell vallanom, hogy magam is ismerek egy sor remek színészt, modellt – mindkét oldalon, - akik nagyon tehetségesek abban, hogy megigézzenek minket és elhitessék velünk ezt az élményt, hisz ez a célja a produkciónak, így tudnak nézettséget kapni, forrásokhoz, figyelemhez jutni, ami teljesen helyénvaló. Mindeközben megadják nekünk azt, amire a fantáziánk sóvárog, kicsit irigykedve nézzük őket, hogy milyen jó, hogy átélhetik a büntetést, a fájdalmat, felszabadulhatnak a terhek alól, és még élvezik is az egész ceremóniát.
Persze ezzel nem azt mondom, hogy ők nem kerülnek be a szubtérbe! A jó modellek és a spankerek is képesek elérni ezt a transzállapotot, hiszen a fájdalom elviselésének, neadjisten keserédes élvezetének ez mindenképpen feltétele, hacsak nem teljesen mazochista valaki. És ezt remekül csinálják, számunkra pedig újabb és újabb ötlettel, scenárióval szolgálnak, ezzel is szélesítve látókörünket és ihletettségünket, amely e világ vonzásában tart. Fontos azonban, hogy tudjunk különbséget tenni a szerepjátékok és a terápiás, könnyes fenekelések között!
A másik oka a könnyeknek a veszteségek megélésén túl, általában a személyes csalódottság az illető saját teljesítményével, eredményeivel kapcsolatban. Bármi is legyen ez, a fontos, hogy kapcsolódni tudjon az érzéseihez, odavezettessék a fájdalma forrásaihoz, amely már a fenekelő terapeuta dolga. Ehhez kell a biztonság és a bizalom közege.
Ezt a célt segíti elő az, hogy beszélek hozzájuk az ülések alatt, hogy tartom a kapcsolatot közte és a meglelt fájdalompontja között. Csak ez a híd képes garantálni a könnyeket.

Néhány példa arra, amelyek letiltott, elfojtott könnyeket tudnak előcsalogatni a mélyből.

1. Bűntudat, megbánás a múltból
Mindannyian csinálunk egy csomó hülyeséget az életünk során, legyen az halogatás, késés, egészségtelen vagy rossz szokások, valami, ami a múltban történt és vagy most is tart vagy lezárult, de lelkiismeretfurdalást, gyötrődést okoz belül. A katartikus spanking náluk például feloldhatja ezt a bűntudatot és szégyent. Egy 40-es éveiben járó férfi, aki gyerekkorában pl. titokban gyufákkal játszott, a veszélyeztetettségnek a tudatát nem tudta letenni, az okoz benne feszültséget, hogy akár tragédiát is okozhatott volna, ha a dolgok rosszul alakulnak.
Gyakori jelenség, hogy a túl elnéző szülők gyermekei egy csomó bűntudattal nőnek fel, ami mélyen bennünk dolgozik és kihat a jelen életükre, akár tudnak róla, akár nem. Közülük páran önkéntelenül is keresik ezeket az alkalmakat, hogy megszabadulhassanak tőlük. Mindez akkor fog csak sikerülni, ha hajlandóak lesznek szembenézni a történésekkel és őszintén megosztják a múltbéli eseményeket a fenekelő terapeutájukkal. Az is általános, hogy sokan rosszalkodtak otthon és a suliban, sok csínytevést követtek el, és ezért szeretnének kikapni, könnyes, sírós ,,orgazmust” akarnak átélni a fenekelés alatt.
A vezetés közbeni sms-ezés, gyorshajtás napjaink népszerű fenyítést igénylő jelensége. Van, aki megteszi ezt rendszeresen is, vagy évente többször és mindig nyugtázza azzal, hogy sohasem volt még baj belőle. Igen ám, de belül attól még ott motoszkál a kisördög, és tudja, hogy veszélyeztette az életét, vagy másokét is, és mekkora fájdalmat okozna egy esetleges tragédiával a szeretteinek. Ez bizony komoly bűntudatot tud kiváltani. Ha visszatérő a vétkes ebben a kérdésben, akkor súlyosbítom a büntetését is, azaz nem ritkán kétszer olyan erősen kap ki. Ha nem is azonnal találkozunk, de ha tudok róla, akkor garantálhatom, hogy nem felejtem el megbüntetni érte a legközelebbi alkalommal, vagy valamikor, amikor a szeánszot erre a célra szánom. Ilyenkor igazi szégyent élhet meg az illető.

2. Csalódások önmagukban
Ha nem ért el valamit, amit el kellett volna, vagy nem lett elég sikeres, eredményes valaki az életében, akkor is bizony ott a vágy a büntetésre, motiválásra is. Van olyan vendégem, aki megbántja, szavakkal gyötri a feleségét, vagy megcsalja, mert hiányzik az elégséges önkontrollja. A szidás itt is nagyon fontos szerepet játszik. Egy alkalommal például úgy értem el a sírást valakinél, hogy kifejeztem, hogy én mindezek ellenére, hiszek benne. Tőlem hallotta először, hogy ő egy jó ember, de ettől még ezt a viselkedést nem fogadhatom el, mert már felnőtt, és képes arra, hogy kontrollálja a viselkedését. Ha gyerekként szidásban volt része, akkor ezek feljönnek és segítik a gyógyulást. A belső hang, amely ott zakatol, egyszer csak megszűnik bántó lenni, mivel megkapja érte a büntetését, feloldozást nyer, az évek alatt – gyermek és kamaszévek alatt – felgyülemlett torz hitrendszertől és felszabadul a feszültség és a stressz alól. A sírás ilyenkor valódi gyógyító, terapeutikus hatással van az illető életére. Ha ez megtörténik, és begyógyulnak a sebek – van akiben sok-sok ilyen lezáratlan gyerekkori ügy van – onnantól fogva élvezheti a vicces, könnyed, szerepjátékokkal felépített szeánszokat.

3. Kontrollvesztés
Mindenkivel előfordul, hogy olykor elveszíti a kontrollt, ami kiszolgáltatottá, kétségbeesetté, reményvesztetté teszi. Ilyenkor a sorsunk a másik jószándékán múlik, tőle függ. Sokan szeretik átélni ezeket a helyzeteket, hiszen a normál életben is megélhető élethelyzetekkel analóg. Ha ezt megtapasztalja egy szeánszon, és átéli a könnyeket, azaz ,,spanking orgazmust” él meg, az nagyon hasonló tud lenni a normál élet könnyeihez. Amikor szenvedünk valamitől, majd megszakad a szívünk, gyászolunk, vagy mély bánatunk van, ugyanilyen könnyeket élünk át, csak itt annyi különbséggel, hogy a spanking könnyeinél már mi vagyunk a tetteinkért felelősek, mi hibáztunk, mi okoztuk azt, amiért büntetést kapunk és ezt felvállaljuk. Gyakorlatilag egy vezetett feldolgozásban és megváltásban részesülünk, ahol a könny legitim, elfogadott, megengedett és ami nagyon fontos még, hogy megértett és indokolt! A bizalom kérdése ezért eszenciális, hiszen egyáltalán nem könnyű bevallani a vétkeinket és megbánni azokat. Akkor lesz igazi, katartikus hatása a szeánsznak, ha olyan titkot mondunk el, amit korábban még soha, senkinek sem meséltünk el!
Mindehhez a bizalmon kívül a tisztelet is kell! Ha terápiás – könnyes- spankingot szeretnél megélni, mindenképpen győződj meg arról, hogy az a másik ember képes arra, hogy meghallgasson téged, rád figyeljen, mert érzi a határokat és nem ítél el azért, amit tettél! Ez nagyon fontos. Amit aztán megosztasz vele, az a szívedből szóljon, őszinte legyél, lépj ki a komfortzónádból! A szeánsz azonban nem gyónás! Nem játszuk el az Istent, még akkor sem, ha világosak a szabályok, hogy kinél van a gyeplő, hogy ki az, aki kontrollál és vezeti az ülést. A spanking szeánsz elsősorban egy olyan mély és intim szituáció, amelyben az egyik ember tanúja a másik ember belső fájdalmának, amelyhez az utat, a bizalmat, fokozatosan és kellő óvatossággal építette ki. A kapcsolat során a kölcsönös bizalom azért is alapvető, mert csak és kizárólag így jöhet létre a szent terápiás, valódi változást hozó, igazi könnyes spanking. Rendkívül fontos szerepet játszik a szeánsz során a domináns fél is, hiszen kiemelt súlya van a kommunikációjának, fontos a teljes jelenléte, az odafigyelő hallgatása, az empátiája, a megfelelő szidalmazás, mely mindig megelőzi a fenekelést. Akkor a leghatékonyabb, ha mindezt halkan, semleges stílusban tesszük meg, úgy emlékeztetve a delikvenst a tárgyra, hogy miért is van itt. A szigorú, de kedves attitűd, mely egyszerre vezet és táplál, hatással van a másik fél életére, hogy az képes lehessen átadni magát az elengedés luxusának. Mert addig oké, hogy büntetés lesz, de annak komfortosan és biztonságosan kell megtörténnie, azzal a céllal, hogy megtisztítsa a múltat és újrakezdésre adjon lehetőséget a sírás által. Fontos tehát végig a bevonódás, a verbális kapcsolat a fenekelés során, de az is előfordulhat, hogy egy ponton a másik úgy dönt, hogy visszavonul a mélyebb szubtérbe, tehát nem mindig fog a spankingot kiváltó okra koncentrálni. Ez is rendben van így! Az ütések erejét, intenzitását a vége felé növeljük, hiszen az egyre erősebb ütésekkel viszem, sodrom őt az eltemetett érzései felé. Jól kell egyensúlyozni a mondandónk és a fenyítés között, amelyben végig tartjuk a kontaktot. Mindig a spanker az, aki kontrollálja a folyamatot, amely során addig fenekel, amíg el nem éri a kívánt, hatékony változást. A könnyek megjelenése után tovább folytatjuk a büntetést, egészen a katarzisig. Ha az ölünkben fekvő delikvens kisírta magát, megnyugszik, és szavakkal is kifejezi azt, akkor lehet befejezni a fenyítő munkát. A cél tehát mindig a viselkedés megváltoztatása, a transzformáció, amelyhez elengedhetetlen a megfelelő hitvallás és attitűd, mely ahhoz kell, hogy végig kísérjük őt a folyamaton, óvatosan átvezessük, azaz vele éljük meg a történetét, mivel azokban a percekben neki nem csak a feneke, de a lelke is mezítelen.


ADULT CONTENT

Felnőtt tartalom!


Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!