A szolgálat csökkenti a szorongást

A szolgálat csökkenti a szorongást A legtöbben, akik közülünk vanilla kapcsolatban élnek, nem értik, hogy miért nem működnek a dolgaik úgy, ahogy szeretnék. Amikor társat választottak, akkor úgy érezték, hogy talán szerelmesek, megtalálták életük értelmét, de rövid időn belül kiderült, hogy valami mégsem működik jól közöttük. Csakúgy, ahogyan egy hal és egy madár érezhet, amikor szerelembe esnek egymással. A SZOLGA (SUB) /MISTRESS, MESTER (DOM) életérzésre vágyakozókat soha nem tudja kielégíteni maradéktalanul egy normál, vanilla kapcsolat, főleg szexuális értelemben nem, hiszen ők teljesen mások. Sokan kérdezik is, hogy mit tegyenek, ha a párjuk átlagos, ők pedig az alá-fölé rendeltségi viszonyt szeretik? Hogyan mondják meg a társuknak? Hogyan változtassák meg őt?
Az a rossz hírem, hogy erre nagyon minimális az esély. Ha ugyanis ő is ez lenne, akkor nem merülne fel a kérdés. De így, valamelyikük a hal, valaki pedig a madár… Mindenkinek más a közege, és a kettejük platformja csak ritkán és rövid ideig működőképes együtt, illetve a felszínen lehetséges még működtetni azt. Talán emiatt is van, hogy a BDSM erőterébe tartozóknak általában véve is gondjai vannak a hosszú távú, mély emberi kapcsolatokkal.
Vannak közöttünk született kinkyk, vagy született szubok/domok és vannak, akik közben tanulnak meg azzá válni, így nem kizárt, hogy az megtanítható másoknak is, de csak akkor fog működni, ha az a vágy vagy annak a csírája már ott szunnyad valakiben.
Az átlagemberek nem értenek meg minket. Nem is érthetik, hiszen, hogyan is lehetne egy halnak elmagyarázni azt, hogy milyen is a repülés? A szubokáltalában véve olyan emberek, akik e vágyuknak köszönhetően is rengeteg belső szorongást hordoznak magukban. Rettegnek egy csomó mindentől, de főleg attól, hogy valami nem stimmel velük, hogy abnormálisak, hogy ezt megtudják mások is, hogy megítélik őket stb. Azt tapasztalják, hogy bár évtizedek óta küzdenek a normalitásért, de rövidebb-hosszabb idő múlva úgy tör rájuk a vágy az alázatosság iránt, hogy letaglóz minden józan észt. Aztán meg jön a lelkifurdalás. Egy örök körforgásban élnek a szégyennel, vágyaikkal, küzdelmeikkel, paranioás félelmeikkel, és időről időre a szexuális fantáziájuk szelencéjébe zárják el magukat, jó távol mindenkitől, minden érzéstől. Mert így könnyebb. De akárcsak a tenger sima, nyugodt felszíne alatt tomboló, pusztító hullámok, bennük is ott fodrozódnak a szorongás hurrikánjai, amelyek képesek arra, hogy mentális károkat, fájdalmakat okozzanak odabent.
Amikor aztán a vágyaiknak részben vagy teljesen teret engedve belépnek egy S/M dinamikájú emberi kapcsolatba, minden megváltozik körülöttük. Persze nem rögtön, nem egy-két hónap alatt, de szépen lassan, elindulnak a megnyugvást (és gyógyulást) jelentő lépcsőkön. Ha valaki Slave-ként (Szolgaként, Szubként) átadja magát a Mistressének, (Mesterének, Domjának), akkor átadja vele a kontrollt is, hiszen pont ez a lényege ennek a rendszernek. A TPE (Total Power Exchange) azaz a Teljes Erő Átadás, a totális önátadás az, ami a meghatározó ebben az együttműködésben.
Amikor valaki átadja a kontrollt és az erőgyakorlást önmaga felett, akkor egyúttal beismeri önmagának azt is, hogy nem tudja egyedül szabályozni és irányítani a belső szorongását. És nem is kell tudnia! Azért választ magának egy Mistress-t vagy Mestert, hogy legyen valaki, aki átsegíti ezen a ponton őt.
Abban a pillanatban, amikor megtörténik a kontroll átadása, és a Szub a Mistress tulajdonává válik, egyszerre él meg alázatot és egy jelentőségteli mozzanatot, olyat, amelyre mindig is vágyott belül. Az egész életünk arról szól, hogy miként nézünk szembe a problémáinkkal, és a legtöbbször ezt egyedül tesszük meg, mások nélkül. Ebben a szituációban azonban választunk valakit, aki terel, kísér, támogat, fegyelmez, korlátok között tart bennünket, szeretettelien, szigorúan, a mi érdekeinket szem előtt tartva, biztonságosan.
Amikor a Mistress felállítja a szabályokat és kiadja az utasításokat, a szolgának nem kell aggódnia miattuk, csak elég végrehajtania azokat. A felelősség nem őt terheli. Azoknak az embereknek a nagy része, akik S/M dinamikájú kikapcsolódásra vágynak, a hétköznapi életükben magas beosztása, komoly munkája, szakmai tudása, nagy felelőssége, komoly döntéshozó szerepe van, és/vagy folyamatos elvárásoknak kell megfelelnie, így számukra már maga az a tény is gyógyító hatású, ha egy kicsit megszabadulhatnak az örökös készenléti állapottól.
Sokat olvastam a 7/24-es BDSM kapcsolatokról is, és úgy gondolom, hogy a való életben az sokkal ritkább, mint amennyit hallunk, olvasunk, fantáziálunk róla, hiszen az mégiscsak egy szerep, amit nem mindenki tud vagy akar zökkenőmentesen és háborgások, zavargások nélkül, egyfolytában megélni az otthonában. Ismereteim szerint a 7/24-es S/M kapcsolatban gyakran jön el egy pont, amikor az alázatos szerepben lévő szub, egyszer csak besokall és megszakítja a kapcsolatot, hiszen nem feltétlenül képes a megszakítás nélküli engedelmességre. Persze történhet ez fordítva is. Sokkal működőképesebb véleményem szerint az alkalmi S/M kapcsolat vagy szerepjáték, szeánsz, kinek-kinek az igényei szerint összehangolva, hiszen így fent lehet tartani egy egyensúlyt a társadalmi elvárások és a belső vágyvilág sokszor paradox megjelenése között.
Az egyike azoknak a dolgoknak, amelyek csökkentik a félelmetes szorongást a Szub-ban, az a rutin, az a ritmus, amely az S/M kapcsolatra jellemző a találkozások során. Ezt hivatottak támogatni a kiszámítható keretek, a szabályok, a pózok, a fegyelmezés, a büntetés, jutalmazás is. A Mistress / Mester megtanítja a Szubot arra, hogy miként kerülhet egy nyugodt, higgadt, csendes állapotba, hiszen miután sort kerített a betanítására és elfogadta őt a Szubjának (idővel a nyakörvvel is elismerte az elhivatottságát), gyakran parancsolja meg neki, hogy csendben legyen, és alázatos pózokban pihenjen, hogy szó szerint is megnyugodjon, lelassuljon. Nagyon hatékony eszköz a szolgák megtanítása a nyugalom és az ellazultság elérésére, megvonva tőlük a feleselés, a beszéd, az agyalás és a felesleges mozgások, túlzó aktivitások sorozatát. Ugyan ez eltarthat néhány hónapig, és nem mindig zökkenőmentes, de előbb-utóbb a szub megérti, hogy a Mistresse szereti őt, és a gondját viseli, de a szeretetét ki kell érdemelni az odaadással, engedelmességgel, szolgálattal. Például egy simogatást az arcán vagy a nyakon mindig az után kaphat csak a szolga, hogy letérdelt a mestere elé, és megtette azt, amire kérték. Olykor pedig éppen a nyakleves vagy a pofon az, amkit megérdemel. Néha elég egy érintés, néha elég egy tekintet, egy illat vagy egy hangszín és a Szub máris bekerül abba a kellemes, megnyugtató tudatállapotba, amely lelassítja őt. Minden ember más, de idővel megtanulnak együtt rezonálni egymással. A subspace (szubtér) is egy ilyen, extrém stresszoldó hatással rendelkező állapot. A legtöbb szolga részére ez a létező, legnyugodtabb tér, ahol egyfajta transzállapotban lebeg. Amikor ebbe az állapotba kerül a Szub, a Mistressnek lehetősége van szintén pozitív megerősítésekkel kifejeznie a szeretetét, megbecsülését irányába, hiszen ilyenkor különösen fogékony az ingerekre. Néha – amikor a helyzet úgy kívánja meg – kihozzuk a Szubot a szubtérből, utasítjuk, hogy hagyja el azt, olykor pedig megvárjuk, amíg magától, szépen, lassan kijön onnan. Kilépve a transzállapotból mindig megtapasztalható a nyugodtság, stresszmentesség, felfrissültség élménye.
A szubtérbe (akár a domtérbe) azonban nem könnyű bejutni. Benne lenni olyan, mintha lebegnénk, úsznánk, teljesen felszabadítja az érzéseinket. Olyan tapasztalat, amely nem hasonlítható semmi máshoz. Több, mint egy fizikai orgazmus, hiszen egy mentális kielégültség élményt is okoz. Aki még nem áll készen erre, vagy nem kíván belépni a szubtérbe, az csak figyelje a testét és az elméjét, hogy mit üzennek, mit mondanak neki abban a pillanatban. A szubtér olyas valami, ahová csak akkor lehet belépni, amikor készen állunk rá, és egy abszolút biztonságos és bizalommal teli környezetben érezzük magunkat.


ADULT CONTENT

Felnőtt tartalom!


Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!