Mikor a víz az úr 2

Eltelt ugyan két hét a Mistress és Viktor legutóbbi beszélgetős találkozása óta, a fiúnak mégsem sikerült maradéktalanul megvalósítania az életmódváltást, amelyre instrukciókat kapott. Kimaradt a dologból a rendszer, azaz Viktor ad-hoc szerűen valósította meg az előírásokat. Volt, hogy napokon keresztül odafigyelt a megfelelő alvásra, aztán a vízivásra is mindaddig, amíg az első karton ásványvíz kitartott az autója csomagtartójában, de a vitaminok megrendeléséig például el sem jutott. Heti jelentéseiben továbbra is a sűrű napirendjére, az életét leterhelő fontos munkahelyi projektre és a fáradtságára hivatkozott.
A Mistress aggódva konstatálta a második heti jelentésben a stagnálást, és úgy döntött, hogy haladéktalanul megleckézteti a fiút. Ez a helyzet ugyanis nem tartható így tovább!
Viktor jól tudta, hogy a piros betűkkel írt levél nem tűr halasztást, és ha a Mistress ilyet ír neki, akkor a megállapodásuk szerint, akármerre is jár és bármilyen dolga akad, 24 órán belül kötelessége megjelennie egy büntető szeánszon.
Ezúttal a Mistress saját házában találkoztak. Az asszony leültette a szemmel láthatóan feszült fiút egy csésze teára és belekezdett a mondandójába.
- Emlékszel fiam, hogy pár hete kiselőadást tartottam neked a vízivás, az alvás és a vitaminok szükségességéről?
- Igen, Mistress, emlékszem, persze!
- A heti jelentéseid alapján azonban mégsem értél el gyökeres változást ezen a területen, és nem sikerült kialakítanod pl. a rendszeres, tudatos vízfogyasztási szokásodat. Miért nem?
- Megpróbáltam. Amikor eljöttem Öntől, vettem is egy zsugor kicsi és egy nagy ásványvizet és betettem a kocsimba. Amíg az tartott, addig azért elég sokat ittam.
- Azt írtad nekem tegnap, hogy még mindig fáradt vagy, gyenge, nem érzed magad fittnek és nem igazán érzel változást az elmúlt hetekhez képest. Ez azért van, mert ezeket a nagyon egyszerű szabályokat, nem vagy hajlandó követni! Megbeszéltük többek között, hogy a szervezeted nem tartalékolja a vizet, és az egészséges működéshez napi szinten fogyasztanod kell belőle 2-2,5 literrel. Így van?
- Igen, Mistress! - felelte, majd nyelt egy nagyot a fiú.
- A víznek különleges szerepe van az élő szervezetben:

  • biztosítja a vérkeringést, a vér ozmózis nyomását;
  • a szükséges tápanyagok oldását, felszívódását, szállítását;
  • befolyása van a vér sav-bázis egyensúlyára;
  • hő szabályozó szerepével biztosítja a közel állandó belső hőmérsékletét

A felnőtt emberi szervezetnek 2-2,5 liter folyadék felvételére van szüksége naponta. Ezt a vízigényt táplálékkal és közvetlen folyadékfelvétellel fedezi. Ha ezt nem teszed meg, semmi sem változik, mert maradsz a dehidráció állapotában, ami ezt a tompultságot okozza jelenleg a szervezetedben.
Viktor, mi szokott történni akkor, amikor nem tartod be a szabályokat?
- Büntetés. Gondolom, most sem úszom meg ezt!
- Így van, és ráadásul figyelmeztettelek is, hogy ez lesz a vége, ha nem csinálod, amire kértelek. És mivel a vízről van elsősorban szó, egy különleges helyszínt találtam ma neked a fenyítésedhez, hogy jól bevésődjön a tudatodba a víz fogyasztásának az életedet szolgáló szükségessége.
- Igen???- kérdezte szinte remegő hangon Viktor.
- A medencém mellett, a vizes, párás közegben foglak most elfenekelni úgy, hogy a szeánsz alatt meg kell innod egy másfél literes szénsavmentes vizet az üvegből. Remélem, ez jó lecke lesz! Menjünk is le az alagsorba!
Viktor korábban még sosem járt a Mistress házának az alagsorában, így a szíve majd kiugrott a helyéről izgatottságában. Az izgalomnál csak a félelme volt nagyobb, hiszen jól tudta, hogy egy párás, nedves környezetben az ütések sokkal jobban fájnak, mint amikor száraz, meleg közegben kapja azt valaki. Azt is tudta, hogy az utolsó alkalmakkal a Mistress nagyon szigorúan, a pálcát és az eszközöket nem kímélően bánt vele, bár tény, hogy rászolgált minden büntetésére. Azon töprengett, hogy vajon miért nem ért ő a szép szóból, és miért van mindig szüksége arra, hogy alaposan elnáspángolják, mielőtt betartja a szabályokat és megteszi azt, amit kér a nevelője tőle.
A medencéhez érve a Mistress egy öltözőpadhoz vezette Viktort és a kezébe adta az ásványvizes üveget.
- Kezdheted inni a vizet, hiszen addig nem megyünk fel innen, amíg marad benne! Kortyolj csak jó nagyokat belőle! Közben vetkőzz le teljesen és a ruháidat szépen összehajtogatva helyezd el a lépcsőfeljáróra, hogy azok ne legyenek nedvesek. Ha megvagy, gyere vissza és feküdj fel a padra, hogy rögzíteni tudjam a kezeid és a lábaid!
Viktor felfeküdt a kb. fél méter magas IKEA kerti padra, ami öltöző padul szolgált a medence mellett és a Mistress rögzítette őt a kezeinál, a derekánál és a lábainál is. Elővigyázatosságból a bokája alá egy összehajtogatott törölközőt helyzezett el, hogy ne legyen túl kényelmetlen a pozíció.
A Mistress kezében egy barna színű, bőrből készült paskolót, egy ún. reformatory paddle-t pillantott meg Viktor.
Az első ütés rögtön szép piros nyomot rajzolt Viktor hátsójára, aki felszisszent a fájdalomtól. Összesen 60 ütést mért ki rá a Mistress, amelyeket 12-esével hajtott végre, hol a fiú jobb oldaláról, hol a baljáról csapott le rá. Körülbelül a felénél jártak, amikor Viktor már nagyon nehezen viselte a rögzítettséget és az erősödő fájdalmat is. Néhány alkalommal úgy érezte, hogy nem maradt bőr a fenekén, mivel a fenyítés vélhetően időnként teljes erőkifejtéssel érkezett.
Abban a pillanatban azt hitte, hogy az ütések soha nem érnek majd véget és nem fogja kibírni a fájdalmat, amit a bőr paskoló egymás utáni becsapódása okozott a számára.
- Kérem, Mistress! - kezdte. - Átgondoltam a dolgot! Tudom, hogy igaza van és tudom, hogy jogos a büntetés, mert nem tartottam be a szabályokat. Higyje el, okolom is magamat érte, hogy miért nem hallgattam a szép szóra, hiszen igazán nem lett volna nagy feladat feltölteni az autómat vizzel vagy beszerezni egy vízautomatát, amelyet ráadásul nem is nekem kell cipelnem, hanem házhoz hoznák. És igen, még otthonra is rendelhetnék egy ilyet. Kérem, ne haragudjon rám! Megtanultam a leckét és mától 100 %-ban betartom az előírásait! De ez most nagyon fáj...
Viktor szeme sarkában már gyűltek a könnyek, de még tartotta magát, amikor ezt mondta. Közben nagyon reménykedett, hogy a Mistress elengedi a további büntetését. A fiúnak azonban, fogalma sem volt arról, hogy milyen megpróbáltatások vártak még rá aznap este.
- Viktorom, tudod, hogy nálam nincs alku! A büntetésedet meg fogod kapni, ahogy illik. Nem végzek fél munkát! Mindez a te jól felfogott érdekedben történik, pont azért mert mindeddig nem vetted elég komolyan a megbeszélteket. Pedig elmagyaráztam neked, hogy a dehidratáció, vagyis a szervezet vízhiánya esetén egy életmentő folyamat indul be. A szervezet megpróbálja a nemesebb szerveket védeni (agyat, szívet), így amikor azt érzékeli, hogy nincs elég folyadék, elvonja a vizet azoktól a szervektől, amiket kevésbé tart fontosnak, és azokhoz szállítja, amelyek létfontosságúak. Ezáltal egyes szerveknél lokális vízhiány alakul ki, fokozódik a dehidratált állapot, és ezeken a területeken különböző betegségek, fájdalmak, működési zavarok lépnek fel. A fenti folyamat következményei az emésztőrendszeri betegségek és fájdalmak, a gyomorfájás, a hasfájás, a reumatikus betegségek, az ízületi fájdalmak, a hátfájás, illetve a derékfájás, a járás közbeni lábfájdalmak, a fejfájás, a szívbetegségek és szívtájéki fájdalmak, a székrekedés és a vastagbélgyulladás. Nagyon valószínű, hogy a rákos betegségek és a szklerózis multiplex is összefüggenek a vízhiánnyal. A dehidratáció eredménye továbbá a koncentrálóképesség gyengülése. A vízhiány stresszes állapotot okoz, a stressz viszont tovább fokozza a vízhiányt. Úgyhogy nekünk tennünk kell ez ellen!
A bőr paskoló megtette a maga hatását. Az egész helyiség visszhangozta a paskoló amúgy is hangos csattogását és Viktor egyre nagyobbakat nyögött, aztán jajgatott, és kicsit kapkodva vette a levegőt. Végül az ötvenedik ütésnél feladta a harcot és az ellenállást és utat engedett a könnyeinek. Úgy érezte, hogy a feneke lángokban áll. Ekkor az ütések abbamaradtak és a Mistress hangját hallotta újra.
- Édes fiam! Most eloldozlak és megkapod az ásványvizes flakonodat. Idd meg legalább a két harmadáig, mert a következő fél órában nagy szükség lesz az erődre, állóképességedre, kitartásodra, amelyhez a víz, - mint azt már tudod- nélkülözhetetlen.
- Rendben, - felelte Viktor és először kitapogatta a sajgó és duzzadt fenekén lévő nyomokat, majd a Mistress rosszalló tekintetére, azonnal inni kezdett.
- Na látod, nem is olyan nehéz ez! Megy ez neked! - mondta a nevelő kis iróniával a hangjában, majd felnevetett. - Hát igen, teljesen igazad van abban, hogy nincs benne semmi nehézség, csak némi tudatosságot igényelne a részedről.
- A büntetés második felét Viktor a medence szélén kapod majd, úgy, hogy terpeszállásban előre hajolva a medence peremére, a szegélykövezetre támaszkodsz majd.
Pálcával 36-ot kapsz a fenekedre, ami egy igazán komoly büntetésnek számít, ezt te jól tudod! Ehhez ráadásul a rugalmas, malayziai dragon cane-met fogom használni. Mire a végére érünk, minden testrészeddel kívánni fogod a vizet és a levegőt, két olyan éltető elemet, amelyre minden nap, tudatos formában van szükséged. Amikor nagyon ég majd a feneked, - de csak akkor, amikor úgy érzed, hogy elviselhetetlen a fájdalom,- akkor fejest ugorhatsz a medencébe, de egy hossz után azonnal ki kell jönnöd és újra felvenned a pozíciót. A víz hűsítő hatással lesz a sebekre és a hurkákra, ugyanakkor a nedves bőrödön intenzívebb a fájdalom érzése. Készen áll, Viktor?
A fiú gyorsan elszaladt a mosdóba, majd a karjait megrázva, engedelmesen felvette a pucsító és kínos pozíciót. Csak arra koncentrált, hogy kibírja a fájdalmat és túl legyen a büntetésén. A Mistress ezúttal elengedte a számolás kötelességét, hogy a fiú 100 %-ban a fájdalom uralására tudjon figyelni.
- Auhhh, auhhhh... húhhh - kiáltott fel Viktor az első ütésnél. Picit megingott, de gyorsan visszahelyezkedett a kiinduló pozícióba, nehogy extrákat is kapjon.
Az első hat ütés lendületesen és olykor sokkolóan érte a fiút, hiszen nem tudta kiszámítani, hogy melyik pillanatban csap le rá a nevelője, aki többször is a levegőbe suhintott a pálcával, mielőtt megütötte volna Viktort. Az ütések nem voltak nagyon erősek, de csattanósak és intenzívek voltak, hol Viktor egyik farpofáján, hol a másikon kötöttek ki. Néha középen landoltak, így mindkét fenékrészen kirajzolódtak már az ütések nyomai. A Mistress ezúttal nem a teljes karját használta az ütés erősségének a szabályozásához, hanem csuklóból húzott rá közvetlenül a fenék és a pálca találkozása előtt.
A következő hatos sorozatnál Viktor már zihálva vette a levegőt, olykor-olykor a kezeivel csapkodta a szegélyköveket. A Mistress ilyenkor mindig megvárta, hogy felveszi a pozíciót, aztán - huss - azonnal rásózott a fiú fenekére.
- Istenem! - kiáltotta Viktor és az egész uszoda visszhangozta a segélykiáltását, majd végül a 12. ütés után térdre roskadt a fájdalomtól.
Percekbe tellett, amíg fel tudott állni, és hangosan fújtatva, mint egy gőzmozdony, visszaállt a kívánt pozíciójába. A Mistress kétszer a levegőbe suhintott a pálcával, mire Viktor összerezzent és a fejéhez kapott. Nagyon zaklatott állapotban volt. Még két suhintás után, amikor megint csak nem számított rá, lecsapott a pálca a bal oldali fenékpofájára, majd azonnal érkezett a másik ütés a jobb oldalára is. Ekkor hirtelen felugrott és mindkét kezével a fenekéhez kapott, hogy enyhítse annak kínjait. Még mindig zihálva lélegzett. A Mistress megvárta, amíg visszahajol a pozícióba, majd hármat suhintott le a dragon cane-nel, amikor Viktor újra felpattant, a kezeivel hátranyúlt, majd egy másodperc múlva fejest ugrott a medencébe, hogy hűsítse a tűzet, amit a pálca okozta lángolások váltottak ki a hátsórészén. Tizenhét ütésen volt túl, de úgy érezte, hogy ezt nem fogja kibírni.
Úszott egy hosszt, és kimászott a medence szélénél. Óhatatlanul az ásványvizes palackja után nyúlt és ráhúzott egy embereset, az üvegben alig maradt egy kevéske folyadék. Viktor érezte, hogy már alig ura önmagának, a dolgok kezdtek kicsúszni a kezei közül. Felvette a pozíciót, és ezúttal már abban a pillanatban érkezett is a pálca, mire a földre rogyott ismét, majd visszaállt a négykézláb állásba. A Mistress suhintott párat a pálcával, mire a fiú hangosan felszisszent ijedtében, pedig el sem találta őt a cane. Viktor pszichésen teljesen kész volt, megtörte őt ez a fenyítés. Már minden suhintásra megremegett és kezdett érthetetlen szavakat motyogni. Többször csapkodta a tenyerével a medence szélét, és újra meg újra hátranyúlt. A Mistressnek nagyon kellett figyelnie, hogy ne okozzon felesleges fájdalmakat és sérüléseket véletlenül a kezére ütve, így abban a pillanatban, hogy Viktor újra felvette a pozíciót két-három sorozatos ütést mért ki rá. A 23. pálcaütést követően Viktor sírni kezdett. Még négyet bírt kiállni, amikor a 27. ütésnél a térdre esést követően fejest ugrott újra a hideg vizes, sportmedencébe.
Nem tudott megszólalni, amikor kijött a vízből, csak felhörpintette a maradék vizet és továbbra is hangosan zihálva visszaállt a kínzása színhelyére. Felvette a pozíciót. A hangos nyögéseit, jajkiáltását és zokogását visszaverték a falak, és Viktornak már fogalma sem volt arról, hogy hol tartanak és mikor marad abba a kegyetlen fájdalom. A teste remegni kezdett és egyre erőtlenebbül tudta megtartani a pozícióját.
A sorozat második ütésénél csúnya káromkodás hagyta el a száját, de a Mistress nem bűntette most ezért külön, mert látta, hogy a fiú eggyé vált a fájdalommal és már nem ura tetteinek. A feneke remegett, a teste libabőrös volt, a légzése kapkodó. Még négyet sózott Viktor fenekére, amikor az kicsit megtántorodva elindult a medence felé. A fejest követően Viktor megmártózott a vízben, de úszni sem volt már ereje. Úgy érezte, mintha egy öt órás intenzív edzésen lenne túl. A teste nehézkes volt, alig vonszolta magát, mikor a medence széléhez érkezett. A szeme tele könnyekkel, az ajkai remegtek, de előrehajolt, hogy felvegye a pozíciót. A Mistress odalépett hozzá, megtapogatta a nyomokat és ezt mondta:
- Jól van, fiam! Elég volt! Bár nem szoktam ilyet csinálni, de az utolsó hármat elengedem most, hiszen bátran és derekasan álltad a kemény ütéseket. Büszke is vagyok rád emiatt.
Na, törölközz meg, öltözz fel és fent várlak, hogy egy szelet sütemény mellett, nyugodtan megbeszéljük a mától kötelező vízfogyasztási szokásaidat! Gyere, hadd öleljelek meg! A büntetésed véget ért, a hibát megbocsátottam.
Viktor még percekig nem tudott megszólalni. A Mistress ölelése után zokogva a földre borult, majd jó tíz perc múlva, egy száraz alsónadrágban és egy pólóban, kisírt szemekkel megjelent a nappaliban.
Egy dologban egészen biztos volt: hogy soha többet nem mulasztja el meginni a napi két liter éltető folyadékot, odafigyel a megfelelő alvásmennyiségre és még ma megrendeli a vitaminjait.


ADULT CONTENT

Felnőtt tartalom!


Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!